Én és az ikrem, az ikrek ellen. Mi lesz ebből?(TH)

-Lányok, körbevezesselek itt Lipcsében?-ajánlotta fel Meti. Miri bólogatott.
-Én majd magam feltérképezem Lipcsét. Csak legyen nálatok mobil, hogyha eltévedek akkor értemjöhessetek!-mondtam. Én mindígis magam szerettem felfedezőútra menni. A lányok beleegyeztek, majd kimentünk az uccára. Ők az egyik én a másik irányba mentem. Az utca hoszú volt. Jó sokáig gyalogoltam míg végére értem. Ott az első sarkon befordultam és onnantól kezdve irány a nagyvilág(ez esetben Lipcse). Már jó másfél órája csak járom az utcákat mikor megcsörren a mobilom. Az Ich Bin Nich' Ich volt a csengőhangom, de csak mikor Miri hív. Így mikor ezt a számot meghallottam:
-Szia. Ne félj még nem tévedtem el!-mondtam neki miután felvettem a telefont.
-Szia. Oké. De hol vagy most? Amúgy még mi sem értünk haza.-Mondta Miri.
-Épp az elba partján sétálok.-igazítottam útba.
-Akkor te jössz velünk szembe?-Kérdezte Miri, majd elkezdett integetni.
-Tényleg. Én észre se vettem.-Mondtam majd letettük a telefont. A parton, mikor össze találkoztunk úgy döntöttünk, hogy megyünk haza. Így én se tévedtem el. Otthon hulla fáradtan dőltünk mind a 3-an a nappaliban a kanapéra. Annyira fáradtak voltunk, hogy ott el is aludtunk. Másnap Miri ilyedten riadt fel.
-Úr isten! ELKÉSTÜNK!-kiabált.
-Miri. Nyugi-nyugtattam álmosan Mirit, majd a kanapé lába felé fordultam, hisz én megint a földön kötöttem ki. Metinek a kanapé háttámláján volt a lába, a feje meg lógott lefele az ágyról.
-Miri. Nem lehetne halkabban égetni magad? Amúgyis. Ma vasárnap van.-jelentette ki Meti, és próbált lekászálódni a kanapéról. Ikrem még mindig minket nézett. Meg se moccant csak nézte, hogy egyikünk hülyébben aludt el mint a másik. Erre elmosolodott. Meti és én is felkeltünk végre. Lezuhiztunk (persze külön-külön), felöltöztünk, majd leültünk reggelizni. Reggeli után Meti elkezdte a háziját. Ő egy évfolyammal fölöttünk van. Én és Miri (mivel semmi dolgunk nem volt) úgydöntöttünk kipakolunk. Miután befejeztük a pakolást én elővettem a laptop-omat és felnéztem az MSN-re. Ikrem is ugyanezt csinálta. Onnan tudom, hogy ő is az ismerőseim közt volt és be volt jelentkezve. Elkezdtünk msn-ezni. Nagyon jól elvoltunk. Ez a nap gyorsan eltelt. Korán lefeküdtünk aludni. Másnap reggel fél 7-kor kászálódtam ki az ágyamból. Meti és Miri is ekkor kelhettek fel. Lezuhanyoztam, felöltöztam és felkaptam az üres táskámat. Kimentem a konyhába és ledobtam a táskámat az asztalhoz (ez ilyen konyha-étkező volt). A lányok már ott voltak. Épp kaját csináltak maguknak. Én is beszálltam és én is megcsináltam a kajámat. Eltettük majd kimentünk a buszmegállóhoz. Felszálltunk a buszra. Csak 1 megállót mentünk, hisz pont a suli előtt állt meg a busz. Rengetegen voltak már ott.
Meti odament egy csoporthoz és mindenkinek aki ott volt adott 3 puszit. Engem és Mirit otthagyott. De nem sokáig. Odajött hozzánk, megfogta Miri csuklóját és odahúzta acsoporthoz. Én persze menetm Miri után.
-Lányok, ők itt Kira és Miri.-mutatott be minket Meti.
-Sziasztok. Én Kriszta vagyok. De hívjatok Krisznek.-mutatkozott be egy szőkésbarna hajú lány.

-az én nevem Heni. Ő itt a húgom, Sissy.-Mutatott egy velünk egykorú lányra.-Gondolom ti egy osztályba fogtok járni.
-Helló-köszöntünk egyszerre ikremmel. Beengedtek végre a suliba. Én és ikrem futottunk az tanárihoz. Bekopogtunk.
-Igen? Kit kerestek?-nyitott ajtót egy szőke hajú nő.
-Az igazgató urat.
-Ő most nem ér rá. Üzenjek neki valamit?
-Igen. Hogy a következő szünetben szeretnénk elkérni a tankönyveinket és hogy magyarázzon majd ki valahogy a tanárnál, hogy miért nem volt könyvünk.
-Ó ti vagytok az új diákok? Várjatok. Hozom a könyveiteket!-mondta majd bement. Már jó ideje kinn álltunk mikor kijön egy férfi a mi könyveinkel.
-Tessék. Bekísérlek benneteket órára, hogy ne szidjanak le benneteket.-mondta a férfi, akiről időközben kiderült hogy ő az igazgató. Elindultunk a termünk felé. Útközben 2, nálunk valamivel idősebb  fiú jött velünk szembe.
-Sziasztok. Nektek nem órán lenne a helyetek?-kérdezte az igazgató a fiúkat.
-De, csak elkéstünk és épp oda sietünk.-magyarézkodott azu egyik. Mivel a kezünk tele volt könyvekkel és semmit sem láttunk, így csak a hangjukat hallottuk. Annak aki magyarázkodott nagyon ismerős hangja volt. De nem tudtam be azonosítani.
-Rendben, de akkor induljatok meg.-prancsolt rájuk az igazgató. Beértünk a terembe.
-Na, végre, hogy itt vagytok. Merre jártatok?-kérdezte egy idősebb nő. A fizika tanár. Beléptünk a terembe. a tanárnő eligazított a helyünkre és mi leültünk. Miri-t az ajtó mellé leelőre, engem meg az ablak mellé leghátulra. Láttam, hogy Miri nagyon figyel az órán. Irigyeltem. Én nem tudtam koncentrálni. Zavart, hogy nem ismertem fel azt a hangot. Szünetben rengetegen vettek körül minket. Kérdések ezrei hullottak a fejünkre, és mi alig bírtunk válaszolni. Meti látta a mi szorult helyzetünket és kisegített onnan.
-Bocsika, de el kell rabolnom az ikreket.-mondta. Esküszöm, már-már az az érzésem volt hogy a végén annyi kérdést tesznek fel, hogy sztárnak fognak minket hinni és lerohannak autógrammért. Ezen a gondolatmenetemen elnevettem magam.
-Néha annyira szeretnék az ő helyében lenni. Még akkor is nevet ha semmi sincs.-Mondta Miri. Én 1 másodpercre elhalgattam majd Folytattam a nevetést. Meti és Miri meg azon nevettek, hogy én nevetek. Hírtelem a hátam mögül meghallottam azt az ismerős hangot. Abban a pillanatban abbahagytam a nevetést és hátra néztem. De mielőtt meg nézhettem volna, hogy kihez tartozik a hang, az illető be fordult a fiú WC-be. a lányok még mindíg röhögtek.
-De jó kedvetek van. Mi ez a hírtelen öröm?-tettem a hülyét majd elindultam a folyósón.
-Osztod itt az észt nekünk.-kiáltott utánam viccelődve Miri. Én mentem tovább de közben hátrafordultam.
-KIRA! VIGYÁZZ!-kiáltott Meti, de már késő volt. Neki mentem egy hidrogénszőke(gyengébbek kedvéért festettszőke) hajú srácba. Padlót fogtam.
-Hé, jól vagy, kis csaj?-kérdezte a srác, miközben felsegített.
-Kössz hogy felsegítettél. És amúgy az előbb kihez is beszéltél? Mert én itt nem nagyon látok Kis Csajt.-mondtam gúnyosan és a kis csaj szót kihangsújoztam.
-Bocsi. "Jól vagy?" Nah, így megfelel?-Kérdezte a srác.
-Igen és igen.
-Amúgy hogy hívnak? Új vagy itt a suliban?-kérdezte a srác.
-Igen és Kira...Nem...fordítva...Kira és igen...-javítottam ki magam. Persze most is csak viccelődtem.
-Vicces vagy.-mondta mosolyogva.
-Nem, Kira.-hülyültem megint. A srác elkezdett nevetni.
-Az én nevem Andreas.-mutatkozott be.
-Hát, akkor Andreas, örülök hogy beléd botlottam.-Itt a fiú ismét elnevette magát. Miri és Meti is odajöttek.
-Szia Andreas. Hogy-hogy nem az ikrekkel lógsz? Tudtommal már itt vannak, nem?-kérdezte Meti. gondolom osztálytársak, vagy valami ilyesmi.
-De-de, csak...hát igen...pont ez az. Ma még nem is láttam őket.-mentegetőzött Andreas.-Áhh! Ott is vannak!-mutatott az egyik irányba.
-Szia Andreas.-kiáltott az ismerős hang. Én hiper gyorsasággal fordultam meg. Tüsis, feketére festett, féloldalas fufrus mangahaj, fekete-fehér dzseki, fekete körmök. A szemeim nagyranyíltak és hírtelen felkiáltottam:
-MOSTMÁR TUDOM KIÉ VOLT AZ AZ ISMERŐS HANG!-kiabáltam, de a mondat utolsó szavának a végét elharaptam és befogtam a számat a kezemmel. Igazából magamban akartam mondani ezt, de nem sikerült.-Bocs. Hangosan gondolkodtam.-mondtam kínosan nevetve.
-Őőhm...semmi baj...Amúgy a nevem Bill.-Mutatkozott be.
-Én Tom vagyok.-Lökte félre a "mangát" a rasztás.
-Nah, igen. Ő itt az ikertesóm. De nem a tapintatosságáról híres.-suttogta az utolsó mondatot.
-Ne hidd, hogy ő is szent.-fejezte be ikre.
-Márpedig szerintem az. Álszent.-viccelődtem. A srácok tudták kivel fognak lógni ezentúl. Én is tudtam. Velem.-Jah igen. Ő az én ikertesóm. Miri.
-Hy.-Köszönt. Ő és Meti úgydöntöttek elmennek lófrálni a folyósókon. Én és a 3 fiú is így döntöttünk. Míg be nem csöngettek, minden másodpercben szivadtam őket. De persze ők is engem. Becsöngettek. Én és Miri az osztályunk előtt találkoztunk. Az óra lassan telt el. Miután kicsöngettek, Én és Miri mentünk a "felsősökhöz". Meti és Miri ismételtem elsétáltak. A srácokkal a fiú mosdó felé vettük az irányt. Míg ők benn voltak, és az ajtó mellett, a falnak támaszkodva álltam. Néha ránéztem a csuklómra, mintha egy órát nézegetnék. Végre kijöttek.
-És én még azt hittem, hogy a lányok töltenek sok időt a mosdóban.-gúnyolódtam a srácokkal.