Én és az ikrem, az ikrek ellen. Mi lesz ebből?(TH)

-Te vagy az én kis CICUSOM.-Mondta Pete és megcsókolt.-Nekem mennem kell. Sziasztok!-Köszönt el.
-Aranyosak vagytok így együtt.-mondta Miri.
-Tudom.-Mondtam mosolyogva.
-Nah pakoljunk össze neked.-Állt fel Meti mellőlem. Az idő gyorsan elmenmt és délben el is indultunk haza. Otthon a szobám tele volt kis cetlikkel, kártyákkal, virágokkal és egyéb dolgokkal. A papírkákon olyan üzenetek voltak, hogy "gyorsan épülj fe, hiányzol..."  meg  "ne merj elpatkolni!". Jó érzés volt hogy gondolnak rám. Az egyetlen bajom az egésszel az az volt hogy tele volt az ilyenekkel az asztalom és az ágyam. De ez még mindíg jobb mintha nem figyelnének rám.
-Kicsit kupi van, de...-Kezdett bele Miri.
-Pont ahogy hagytam...-Viccelődtem. Miri csak kicsit meglökött.
-Te is gyorsan gyógyulsz!-Viccelődött Meti is. Én elkezdtem nevetni, majd ledőltem az ágyamra. Elkezdtem bámulni a plafont és közben mosolyogtam. De ez a mosoly gyorsan lefagyott az arcomról, amint eszembe jutott Tom. Ahogy elfordult tőlem csakhogy ne kelljen látnia...rossz érzés volt.
-Azt hiszem elmegyek Billékhez.-mondtam és felálltam.
-Rendben.-mondta Miri és Meti egyszerre. Én elmosolyodtam. Elindultam. Elmentem a Johanna parkig, mikor is eszembe jutott. < Hoppá. Azt se tudom, hogy hol laknak...>gondoltam magamban. Leblokkoltam. A Park közepén megálltam. Azt tudtam hogy át kell menni a parkon, de onnan tovább már semmit nem tudtam. Milyen szerencse hogy létezik sors. Onnan tudom hogy most közbe avatkozott. A park közepén volt egy focipálya. Andeas és néhány haverja épp ott fociztak.
-ANDEAS!-kiabáltam oda neki és közben integettem.
-Kira?! Te...te...ébren? Hogy-hogy? Képzelődök?-Annyi kérdést halmozott "maga elé" hogy nem figyelt és a labda fejen találta. Én közelebb mentem hozzájuk.
-Megtanítasz engem is így fejelni?-vicelődtem vele.
-Tehát a humorod nem égett ki. Sőt...-Mondta a fejét fájlalva.-Miben segíthetek?
-Hát...tudod épp Billékhez tartottam mikor is...elég ciki...de azt se tudom hogy hol laknak.-Mondtam.
-ez télleg ciki. Tehát a kis álomszuszék megkéri a profi fejelőt, hogy vigye el a Kaulitz házhoz.
-Igen.
-Gyere. Elkísérlek.-Mondta és elindultunk. Már jó ideje csöndben mentünk, mikor is Andreas megszólalt.
-Itt is vagyunk.-jelentette ki.
-Köszike hogy elhoztál.-mondtam majd adtam neki egy puszit.
-Pete nem lesz féltékeny?-kérdezte viccelődve.
-Ne álmodj-Mondam neki. Ő elköszönt és elment. Becsöngettem. lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó. Először csak néhány fekete tincset láttam, aztán már Bill arcát.
-Kira? Hát te?-Kérdezte.-Gyere be.
-Köszi. Jöttem látogatóba. És szeretnék Tommal beszélni.-Mondtam.
-Rendben. Ő úgyis itthon van. Hol máshol lenne.-Mondta. Kicsit elgondolkodott majd a fejére csapott.-ÉN HÜLYE!-kiáltott.
-Mi az?-Kérdeztem tőle.
-Elfelejtettem elmondani neki hogy felébredtél...-mondta...
-Akkor őszínte voltál az előbb magaddal kapcsolatban...-mondtam.
-Így legalább meglepheted.
-Végülis.-mondtam. Bill felkísért és megmutatta Tom ajtaját. Benyitottam. Először csak résnyire nyitottam az ajtót és belestem. Láttam ahogy a Rasztás fiú az ablakban áll és csak kifelé néz. Beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. De olyan halkan ahogy csak tudtam. Tom meg se hallotta. Csak nézett ki az ablakon. Közelebb léptem. Egyszercsak megszólalt, de nem hozzám beszélt.
-Miért történt mindez? Talán miattam?-Kérdezgette magától.-Bárcsak választ is kapnék.
-Ezekre én is kíváncsi vagyok. De sajnos nem minden kérdésre van válasz.-mondtam mögötte. Tom bizonyára azt hitte hogy a "belső hangja" szólalt meg.-Mi az? Már hátra se nézel?-Kérdeztem tőle. Ő hátra pillantott és amint meglátott a földre rogyott. Nem akart hinni a szemének. Ott gyülekeztek a könnyei. Láttam rajta, nem bírja sokáig sírás nélkül. Én letérdeltem mellé és átölelte.
-Sajnálom.-mondta és ő is átölelt.
-Ezt nekem kéne mondanom.-Suttogtam neki.-nem kellet volna úgy hozzád vágnom. Bocsánat.-hadartam el egy levegővel.
-Vegyél már levegőt!-mondta félig sírva félig nevetve. Ez volt az utolsó mondat. Innentől kedve csönd volt. Jóidejig csak ott ültünk a földön, majd Tom elengedett és felállt a földről.
-Örülök, hogy jól vagy.-mondta, és közben megpróbált laza srác módjára viselkedni.
-Látod...ebben egyet értünk.-mondtam és én is felálltam.-bocsi Tom, de mennem kell. Csak látogatóba jöttem.-fejeztem be, majd elindultam az ajtó felé.
-Várj. Ki kísérlek.-mondta és utánam jött. A kapunál elbúcsúztunk. Haza fele már tudtam merre kell menni. Mikor a Johanna Parknál voltam Láttam, hogy Pete épp arra jön.
-Szia Kira.-köszönt mikor odaért hozzám.-Mit kersel te itt?-kérdezte.
-Szia. Én éppen Billéktől jövök.-mondtam.
-Meg akatad nyugtatni Tomot?-kérdezte.
-Igen.-mondtam. Ő csak elmosolyodott.
-Tudod mit? Ha már úgyis itt vagyok, hazakísérlek.
-Köszi.-mondtam és elindultunk. Útközben sokat beszélgettünk. Volt egy furcsa érzésem Pete-el kapcsolatban. Valamit mintha mondani akarna, csak nem találja a szavakat. Egy idő után már kezdett nagyon zavarni ez az lérzés.
-Bökd már ki.-mondtam és leültem egy padra, hisz még mindíg a parkban voltunk.
-Rendben.-mondta kicsit lehangoltan és leült mellém.-Figyelj. Tudod, hogy én szeretlek.-mondta.<Ajjaj. Ez máris rosszul kezdődik. Azthiszem nem akarom hallani a végét...anélkülis tudom...>gondoltam magamban.-De az van, hogy...
-Szakítasz?
-Mi? Hát igen...-mondta és lehajtotta a fejét.
-Megértem.-mondtam és rámosolyogtam.
-Tényleg?-kérdezett vissza meghökkenve.
-Naná!-mondtam és felálltam.-De nekem most mennem kell.
-Barátilag hazakísérlek.-mondta és ő is felállt. Hazáig egyikünk se szólalt meg. Otthon a lányok elkezdtek faggatni hogy mi volt Tommal.  Én nem mondtam ezzel kapcsolatban semmit. Bementem a nappaliba és leültem a kanapéra. Meti és Miri mellém ültek.
-Nagyon mosolyogsz. Mi van?-kérdezte Meti.
-Biztos van valami Pete-el.-Állapította meg Miri.
-Szakítottunk.-mondtam mosolyogva és hátradőltem.
-Micsoda? És nem is vagy lehangolva?-döbbent le Meti.
-Ha hiszed, ha nem is...de nem...-mondtam.
-Gondolom azért, mert így Tomnak is jó.-mondta Miri.
-Muszály okoskodnod helyettem?-viccelődtem Mirivel. Miri csak elkezdett nevetni.
*másnap a suliban*
-Sziasztok!-köszöntem a fiúknak. Jó volt újra velük lógni.
-Szia Kira. Rég találkoztunk.-mondta Andreas.
-Jó lenne ha leállnál a szőke hajfestékkel. Tegnap találkoztunk utoljára.-mondtam.
-Jah...tényleg...-mondta.
-Idióta.-csapott a fejére Tom.
-Jut is eszembe. Jövőhéten lesztek 16 évesek. Mit szeretnétek a szülinapotokra?-kérdeztem
-Én szeretnék egy...-kezdett bele Andreas.
-Neked nem hozok semmit, úgyhogy hiába sorolod.-mondtam.
-De miért?-kérdezte Andreas boci szemekkel.
-Mert az ikreknek lesz szülinapja és nem neked.-mondtam. Becsöngettek. Én mentem a termembe és a fiúk is a a sajátjukba.